Fleischer Dóra ötödik lett Rómában

2026. március 13-15-én, péntektől vasárnapig zajlott Rómában a karate sportág legrangosabb sorozata, a Karate One Premier League széria idei második fordulója. A februárban U21-es Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Fleischer Dóra ötödik lett a világ legjobbjait felvonultató mezőnyben.

A világ legjobbjai között négy magyar versenyző lépett tatamira:

Bárdos Ádám – férfi formagyakorlat, Fábián Csenge – női formagyakorlat, Tóth Zsombor – férfi küzdelem, 67 kg, Fleischer Dóra – női küzdelem, +68 kg

A Premier League versenysorozatban minden kategóriában a világranglista helyezések alapján 32 versenyző indulhat el, így egy-egy állomás szinte felér egy világbajnoksággal. A résztvevők csoportokba sorsolva, körmérkőzéses rendszerben küzdenek meg egymással a nyolc közé jutásért, ahonnan a folytatásban már egyenes kieséses rendszerben dől el az érmek sorsa. 

A bronzéremért mérkőzhet Fleischer Dóra, aki két győzelemmel és egy vereséggel elsőként végzett csoportjában, így bejutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben azonban alulmaradt az angol Walterszel szemben, mivel azonban legyőzője bejutott a döntőbe, így Dóri bronzéremért küzdhetett. A vasárnap megrendezett éremmeccsen a magyar karatés 5-0-ás vereséget szenvedett a világbajnoki címvédő német Kneertől, így végeredményben ötödik lett.

Fleischer Dóra eredményei:

Csoportmérkőzések:

– Stamer (német) 4-8

– Carneiro (svájci) 2-1

– Mulolo (Belga) 2-1

Negyeddöntő:

– Walters (angol) 0-2

A 3. helyért:

– Kneer (német) 0-5

A másik három magyar versenyző is becsülettel helytállt, szoros mérkőzéseket vívtak, de ők nem jutottak tovább a csoportjukból. 

Karate One Premier League, Róma, az eredmények:

https://www.sportdata.org/wkf/set-online/popup_main.php?popup_action=results&vernr=1126&active_menu=calendar