Egy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zártak a magyar fiatalok a Jesolóban szerdától vasárnapig megrendezett ifjúsági karate világkupán. A Karate1 Youth League sorozat idei utolsó, olaszországi állomásán elképesztő létszám gyűlt össze: 79 ország több mint 3600 fiatalja mérte össze tudását.
(A képen balról jobbra: Tóth Zsombor, Benkő Szonja és Tóth Máté)
Magyar szempontból leginkább a Tóth testvérek parádéjáról szólt a jesolói Karate1 Youth League. Az ifjúsági világkupán a junior fiúk 68 kilogrammos mezőnyében Tóth Zsombor valamennyi küzdelmét követően győztesen hagyta el a tatamit, így aranyérmet nyert. A magyar tehetség zsinórban ukrán, bosnyák, bolgár, svájci, olasz és skót ellenfeleket győzött le a végső diadalig vezető úton.
Zsombor ikertestvére, Tóth Máté a 61 kg-ban öt győzelem után csak a döntőben maradt alul belga ellenfelével szemben, így ezüstérmet szerzett.
Egy magyar bronz is született még küzdelemben: az U21-es korosztályú nők 68 kg-os súlycsoportjában Ádám Alexandra lett harmadik. A magyar versenyző első meccsén kikapott a későbbi győztes német versenyzőtől, de aztán a vigaszágon négy sikerrel felküzdötte magát a dobogóra.
(A képen Ádám Alexandra és Bárdos Ádám)
Két remek bronzérmet is begyűjtöttek formagyakorlatosaink. Az U21-es férfiak között Bárdos Ádám, míg a kadet lányok kata versenyében Benkő Szonja állhatott fel a dobogóra a hatalmas mezőnyökben. Egy-egy vereségük mellett Bárdos öt, Benkő pedig hat győzelemmel lett bronzérmes.
A jesolói Karate1 Youth League eredményei:
https://cdn.sportdata.org/f29f797c-1fca-4784-b952-15363356a748/