Rekordlétszámmal startol kedden a budapesti karate vb

Sajtótájékoztatót tartott október 20-án, pénteken a Magyar karate Szakszövetség. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy október 24. és 29. között a Papp László Sportarénában rendezik a 26. Karate Világbajnokságot. A kiemelt hazai rendezésű világverseny több különlegességgel bír. A sportágban Magyarország először rendezhet vb-t, ráadásul az utolsó „nagyot”. Merthogy 2024-től a vb-indulás jogát kvalifikációs sorozaton keresztül kell majd kiharcolni, idén utoljára viszont még minden ország szabadon nevezhet be kategóriánként egy-egy versenyzőt. Ez is közrejátszhatott abban, hogy sportolói részvételi rekord született: 114 ország 1235 versenyzője nevezett. Emellett még korábban nem fordult elő, hogy minden kategóriában legyen magyar sportoló, és soha nem indult ilyen népes csapat karate vb-n. Az összesen 22 fős karate és 18 fős para-karate válogatottól három-négy érem megszerzését várja a szakvezetés.

A magyar karate történetének legnagyobb eseménye a budapesti világbajnokság – jelentette ki Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke.

“Sok nagy versenynek voltunk már házigazdái, de hazánk még soha nem rendezett a Karate Világszövetség, a WKF égisze alá tartozó világbajnokságot, ami ráadásul több szempontból is rekordokat fog hozni. Ez hatalmas sportdiplomáciai siker a Magyar Karate Szakszövetség számára. Másrészt pedig jól illeszkedik  ahhoz a jubileumi évhez, amely során ünnepeljük a karate hazai fennállásának 50-dik évfordulóját, és ennek méltó zárása lesz a világbajnokság.”

A karate világbajnoksággal is szeretnének minél többeket a sportos életmód felé terelni – hangsúlyozta Schmidt Gábor, sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár.

“A Sportért Felelős Államtitkárság a Nemzeti Sportügynökséggel nemrég elindította a Sportoló Nemzet Programot, amelynek célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a rendszeres testmozgást és népszerűsítse az életen át tartó sportolást. Nagy öröm számunkra, hogy a karate világbajnokság révén egy olyan sportág csúcseseményének adhat most otthont Budapest, amely Magyarországon és világszerte is rendkívül népszerű és sokakat mozgat meg a hétköznapokban, miközben művelői egy különleges kultúrát is megismerhetnek. Reméljük, hogy a vb még többeket fog a karate vagy más küzdősport kipróbálására ösztönözni, és ezáltal is nőni fog azok száma, akiknek az élete részévé válik a rendszeres sportolás” – mondta Schmidt Gábor.

Januári megalakulása óta a karate világbajnokság immár a nyolcadik olyan nagyrendezvény és a negyedik kiemelt sportrendezvény, amelyben a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szerepet vállalt, mindezt olyan kimagasló presztízsű mezőnyben, mint az UEFA Európa-liga döntő, a női kézilabda Final Four vagy éppen az atlétikai vb.

“Megtiszteltetés egy olyan patinás és történelmi távlatokban mérhető, nemzetközi hagyományokra visszatekintő sportág világeseményének szervezésében részt venni, mint a karate. A rendezvények előkészítéséhez és lebonyolításához mindig ugyanazzal a felfogással állunk hozzá. Egy újabb lehetőség arra, hogy ismételten bebizonyítsuk a nemzetközi sportvilág felé, hogy Magyarország és Budapest kiemelten magas színvonalú otthona és méltó házigazdája minden világ- és sporteseménynek” – emelte ki Dr. Sas András, az NRÜ vezérigazgatója.

A történelmi eseményen történelmi eredményben bízik a Magyar Karate Szakszövetség. Korábban négyszer sikerült magyar karatésnak vb-ezüstig jutni, de a világbajnoki cím még hiányzik a gyűjteményből. Ezt próbálják meg a hazai közönség buzdításával, várhatóan teltház előtt kivívni a magyarok. A sikerre a legnagyobb eséllyel az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor, és a korábbi vb-ezüstérmes, az elmúlt évi Világjátékokon szintén második Tadissi Martial pályázik, míg György Dániel tavalyi Eb-aranyérmesként készül a megméretésre. Az épekkel együtt sorra kerülő para-karate vb-n pedig a világ- és Európa-bajnoki címvédő Kákosy Olívia favoritnak számít. A szakvezetés összességében három-négy érmet vár a magyar versenyzőktől.

A keddtől vasárnapig tartó karate világbajnokság első két napján küzdelemben és formagyakorlatban is az egyéni selejtezőkre kerül sor, míg csütörtökön és pénteken a csapat selejtezőket rendezik. Szombaton és vasárnap bonyolítják le valamennyi kategória bronzmérkőzéseit, illetve a döntőket. A para-karatésoknál a csütörtöki selejtezők után pénteken következnek a bronzmeccsek, a hétvégén pedig a finálék.

26. Karate Világbajnokság, Budapest, a magyar indulók:

Formagyakorlat:

Férfiak: Nagy Botond
Csapat: Magyarország (Elekes Máté, Nguyen Thanh Tung, Simák Dániel, Szilágyi Gergő)
Nők: Sterck Laura
Csapat: Magyarország (Anti Zsuzsanna, Fábián Csenge, Sterck Laura, Tóth Vanda)

Küzdelem:

Férfiak:
60 kg: Kiss András
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: György Dániel
+84 kg: Kapdebo Botond
Csapat: Magyarország (Botos Botond, György Dániel, Hárspataki Gábor, Kapdebo Botond, Kiss András, Nichols Dávid, Tadissi Martial)
Nők:
50 kg: Molnár Réka
55 kg: Jakubovics Dalma
61 kg: Ilankovic Aleksandra
68 kg: Pap Dorottya
+68 kg: Fleischer Dóra
Csapat: Magyarország (Boussebaa Aicha, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka, Pap Dorottya)

Para-karate:

Látásban akadályozottak (K10): Kátai-Németh Vilmos, Poczok Zsolt, Rácz Richárd

Értelmileg akadályozottak (K21 /tanulásban akadályozott/): Kákosy Olívia, Kárpáti Petra, Paulovics Dóra, Csatári János, Fekete László; (K22 /Down-szindrómás/): Boros Beatrix, Pátkai Andrea, Szabó Alexandra, Miklósics Péter, Pálfi Krisztián, Sándor Máté

Kerekesszékesek (K30): Dobos Réka, Harka József, Molnár Csaba, Németh István

26. Karate Világbajnokság, Budapest, a verseny programja:

Kedd:

10.00

Férfi egyéni formagyakorlat selejtezők (Nagy Botond)
Női egyéni formagyakorlat selejtezők (Sterck Laura)
Férfi küzdelem selejtezők és vigaszágak, +84 kg (Kapdebo Botond)
Női küzdelem selejtezők és vigaszágak, +68 kg (Fleischer Dóra)  
Férfi küzdelem selejtezők és vigaszágak, 84 kg (György Dániel)
Női küzdelem selejtezők és vigaszágak, 68 kg (Pap Dorottya)

Szerda:

10.00

Férfi küzdelem selejtezők és vigaszágak, 75 kg (Hárspataki Gábor)
Női küzdelem selejtezők és vigaszágak, 61 kg (Ilankovic Aleksandra)  
Férfi küzdelem selejtezők és vigaszágak, 67 kg (Tadissi Martial)
Női küzdelem selejtezők és vigaszágak, 55 kg (Jakubovics Dalma)
Férfi küzdelem selejtezők és vigaszágak, 60 kg (Kiss András)
Női küzdelem selejtezők és vigaszágak, 50 kg (Molnár Réka)

Csütörtök:

10.00

Férfi csapat formagyakorlat selejtezők (Magyarország: Elekes Máté, Nguyen Thanh Tung, Simák Dániel, Szilágyi Gergő)
Női csapat formagyakorlat selejtezők (Magyarország: Anti Zsuzsanna, Fábián Csenge, Sterck Laura, Tóth Vanda)
Férfi csapat küzdelem selejtezők (Magyarország: Botos Botond, György Dániel, Hárspataki Gábor, Kapdebo Botond, Kiss András, Nichols Dávid, Tadissi Martial)
Női csapat küzdelem selejtezők (Magyarország: Boussebaa Aicha, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka, Pap Dorottya)
Para-karate selejtezők
Látásban akadályozottak (Kátai-Németh Vilmos, Poczok Zsolt, Rácz Richárd)
Értelmileg akadályozottak
K21 /tanulásban akadályozott/ (Kákosy Olívia, Kárpáti Petra, Paulovics Dóra, Csatári János, Fekete László)
K22 /Down-szindrómás/ (Boros Beatrix, Pátkai Andrea, Szabó Alexandra, Miklósics Péter, Pálfi Krisztián, Sándor Máté)
Kerekesszékesek (Dobos Réka, Harka József, Molnár Csaba, Németh István)

Péntek:

9:00

Férfi csapat küzdelem selejtezők és vigaszágak
Női csapat küzdelem selejtezők és vigaszágak
Para-karate bronzmérkőzések
Megnyitó ünnepség

Szombat:

9.30

Bronzmérkőzések (női formagyakorlat, női +68 kg, 68 kg, férfi +84 kg, 84 kg, 75 kg)
Döntők (női formagyakorlat, női +68 kg, 68 kg, férfi +84 kg, 84 kg, 75 kg)
Para-karate döntő (K21 /tanulásban akadályozott/)

15:30

Bronzmérkőzések (férfi formagyakorlat, női 61 kg, 55 kg, 50 kg, férfi 67 kg, 60 kg)
Döntők (férfi formagyakorlat, női 61 kg, 55 kg, 50 kg, férfi 67 kg, 60 kg)
Para-karate döntő (K22 /Down-szindrómás/)

Vasárnap:

9:30

Bronzmérkőzések (női és férfi csapat formagyakorlat, női és férfi csapat küzdelem)
Para-karate döntő (Látásban akadályozottak)
Döntők (női és férfi csapat formagyakorlat, női és férfi csapat küzdelem)
Para-karate döntő (Kerekesszékesek)