Több mint 40 ország karatésai jöttek el a Budapest Openre

Összesen 42 ország majdnem 1800 versenyzőjének részvételével zajlott le a hétvégén a hazai karate legnagyobb és legrangosabb nemzetközi versenye, a Budapest Open. A péntektől vasárnapig zajló két és félnapos viadalon erős mezőmnyöket és helyenként világszínvonalú összecsapásokat láthattak a Testnevelés Egyetem Sportcsarnokát színültig megtöltött szurkolótáborok. 

Az idei, szám szerint immár 27. Budapest Open elsőrangú felkészülési állomás volt az októberi kadet, junior és U21-es világbajnokságra utazó magyar válogatott, akárcsak a novemberi felnőtt csapat világbajnokságra a részvételt kivívott magyar női kumite csapat számára. Az esemény egyúttal pontszerzési lehetőséget biztosított a hazai karate versenyzőknek a 2025-ös felnőtt, illetve korosztályos Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatában. 

A versenyen a felnőtteknél katában a férfiaknál Nagy Botond győzött, míg küzdelemben Boussebaa Aicha és Fleischer Dóra is megnyerte súlycsoportját. Az U21-esek mezőnyében Dudás Zsombor és Gáspár Laura lett aranyérmes. A junioroknál egyaránt a dobogó tetejére állhatott fel a Tóth testvérpár két tagja, Máté és Zsombor. a lányoknál pedig Kopfer Anna lett első. A kadet korosztályban is született egy magyar arany Tamási András révén.

Budapest Open, a magyar érmesek (a hivatalos WKF kategóriákban):

Formagyakorlat (kata):

Férfiak:
Felnőtt: 1. Nagy Botond, 3. Bárdos Ádám
U21: 2. Bárdos Ádám, 3. Elekes Máté
Nők:
Felnőtt: 2. Fábián Csenge
Junior: 2. Fodor Amira
Kadet: 3. Benkő Szonja

Küzdelem (kumite):

Férfiak:
Felnőtt:
75 kg: 3. Szabó Levente
84 kg: 3. Dvorák Ádám
Csapat: 3. Magyarország
U21:
67 kg: 1. Dudás Zsombor
75 kg: 3. Knirsch Patrik
84 kg: 2. Dvorák Ádám
Junior:
55 kg: 2. Osváth Ákos
61 kg: 1. Tóth Máté, 2. Kovács Gergely
68 kg: 1. Tóth Zsombor
76 kg: 3. Czudor Olivér
Kadet:
52 kg: 1. Tamási András, 2. Albert Noé
63 kg: 3. Illés Péter
Nők:
Felnőtt:
55 kg: 3. Molnár Virág és Molnár Réka
61 kg: 1. Boussebaa Aicha
+68 kg: 1. Fleischer Dóra
Csapat: 2. Magyarország
U21:
50 kg: 1. Gáspár Laura, 2. Kovács Kiara, 3. Hecker Bojána
55 kg: 3. Bene Bianka és Bús Alíz
61 kg: 3. Lipcsey Dorottya
68 kg: 2. Loyal Lili, 3. Ádám Alexandra
+68 kg: 3. Fleischer Dóra
Junior:
48 kg: 2. Deák Sára
53 kg: 3. Dalnoki Szofi
66 kg: 3. Bogdán Panna
+66 kg: 1. Kopfer Anna, 2. Nagypál Ibolya
Kadet:
54 kg: 3. Borbély Eszter
61 kg: 3. Perényi Aida

A verseny össze eredménye elérhető itt: