A Magyar Olimpiai Bizottság tisztújító közgyűlésén ismét a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Gyulay Zsoltot választották a szervezet élére. Alelnök maradt dr. Deutsch Tamás és dr. Wladár Sándor. A szeptember 7-ei eseményen a Pesti Vigadóban új elnökségi tagokat is választottak; a grémiumban 6 olimpiai bajnok és összesen 3 hölgy kapott bizalmat. Az eseményen jelen volt Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke is.
A Magyar Olimpiai Bizottság új elnöksége
Elnök: Gyulay Zsolt; alelnökök: dr. Deutsch Tamás és dr. Wladár Sándor; elnökségi tagok: Bacsa Péter, dr. Baji Balázs, Berki Krisztián, Imre Géza, Fürjes Balázs, dr. Kamuti Jenő, dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, dr. Kovács Antal, Pálinger Katalin, Schmitt Pál és Szász Emese.
De nézzük a közgyűlés krónikáját…
A résztvevőket először dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntötte, egyben méltatta az olimpiai eredményeket. Azt mondta, ünnepi év 2024. A magyar sport az olimpiára és a paralimpiára fókuszált, ennek része volt, hogy a kormányzat támogatásával több olyan versenyt rendeztek Magyarországon, amin a magyar sportolók hazai környezetben vívhatták ki az olimpiai szereplés jogát. Az államtitkár beszélt a 2023-ban bevezetett támogatási programról, hozzátette, most jön az értékelés, ami alapja lehet a 2025-ös támogatásoknak, és már Los Angeles is a látókörbe kerül. Schmidt Ádám kiemelte a MOB-iroda munkatársainak is a munkáját, köszönetet mondott a „magas szintű gondoskodásért” és az együttműködésért, ami a jövőben minden bizonnyal folytatódik.
Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja felszólalásában tolmácsolta Thomas Bach NOB-elnök üdvözletét, gratulált a Magyar Olimpiai Csapat eredményeihez, köszönetet mondott a MOB-nak, majd az olimpia sikerességéről beszélt. Kitért a francia létesítményekre, a nézettségre, a biztonságra, az eladott jegyek számára, a női és férfi versenyzők egyforma számára.
Az elnöki beszámolóban Gyulay Zsolt beszélt többek közt a párizsi olimpiáról, a sportdiplomáciai és a nemzetközi aktualitásokról is. Számokban ismertette az elmúlt elnöki időszakát, majd köszönetet mondott támogatóinak, az olimpiai családnak, a szövetségeknek. a kormánynak, dr. Schmidt Ádám államtitkárnak. A MOB-elnök beszéde a beszámoló alsó részében olvasható.
A tisztújítás során elnököt, alelnököket és elnökségi tagokat választottak. A levezető elnök Schmitt Pál volt, aki elmondta, hogy idén 35 esztendeje vesz részt a szabadon választott MOB-közgyűléseken, és megannyi alkalommal látta el ezen feladatokat.
„A felálló új elnökség 14 fős lesz, vagyis legfeljebb 6 olyan tagja lehet az elnökségnek, akit nem sportági szakszövetség delegál, hogy az említett többség fennmaradjon. Négy tag, Kamuti Jenő, Fürjes Balázs, Baji Balázs és jómagam, akik nem választottként, hanem egyéb pozíciónkból fakadóan vagyunk tagjai az elnökségnek, nem szövetség által delegáltak vagyunk, vagyis mellénk legfeljebb két olyan tagot választhat a közgyűlés, akiket nem sportági szakszövetség delegál” – mondta a MOB tiszteletbeli elnöke.
Az elnöki tisztségre egyedül Gyulay Zsolt kandidált, aki 1989-től tagja a MOB közgyűlésének, több ciklusban volt elnökségi tag, és 2022 februárjától látja el az elnöki feladatokat. Alelnöknek dr. Deutsch Tamás és dr. Wladár Sándor pályázott, akik eddig is betöltötték ezt a pozíciót – előbbi rövid megszakítással 2012, utóbbi pedig 2022 óta.
A MOB közgyűlése – mely jelenleg 123 tagot számlál – hét elnökségi tagot is választott – a tisztségre MOB-tagok pályázhattak. A határidőig 15 pályázat érkezett, időközben dr. Baji Balázs, Kovács István, dr. Molnár Tamás és dr. Márton Zsolt Krisztián visszalépett.
A hét helyre a tagok Berki Krisztiánt (81 szavazat), Kovács Antalt (78), Imre Gézát (72), Bacsa Pétert (65), Pálinger Katalint (61), Kolbenheyer Zsuzsannát (58) és Szász Emesét (57) választották.
Az elnökségi tagok megbízatása a közgyűlés napján, 2024. szeptember 7-én kezdődik, és a 2028. évi tisztújító közgyűlés napjáig szól.
Felszólalt dr. Bartha Csaba, aki az elmúlt két és fél évben erősítette a MOB apparátusát, kezdetben sportigazgatóként, majd operatív igazgatóként. „A sportvezető új feladatára figyelemmel válik meg a MOB-tól, a Veszprém KC vezérigazgatója lett, de bízunk benne, hogy nem hagyja el az olimpiai mozgalmat, a szakmai munkájára, TF-es kapcsolataira a jövőben is számítunk” – konferálta fel Gyulay Zsolt. Bartha Csaba köszönetet mondott, megtiszteltetésnek érzi, hogy az olimpiai mozgalomban dolgozhatott megszakítással 2012 óta.
A közgyűlésen MOB Média Díjban részesült Hajdú B. István és L. Pap István. Az elismerést A MOB első embere és a MOB Média Bizottságának elnöke, Buzgó József adta át.
Az eseményen megemlékeztek az olimpiai család előző, májusi közgyűlés óta elhunyt tagjairól is (Kovács Péter olimpiai bronzérmes tornász, Petrovics János olimpikon ökölvívó, Pignitzky Péter sportvezető, az atlétikai és síszövetség főtitkára, a TFTI edzőképző csoportjának vezetője, MOB-tag, Solti Antal vívó mesteredző, a női tőrválogatott vezetőedzője, a vívószövetség elnökségi tagja, Szabó Krisztián olimpikon rövidpályás gyorskorcsolyázó, válogatott vezetőedző, Id. Balzsay Károly ökölvívó szövetségi kapitány, Komora Imre olimpiai bajnok labdarúgó, edző, szövetségi kapitány és Szaniszló József olimpiai válogatott öttusázó, vívó, edző).
A közgyűlés tagjai két születésnapost is köszöntöttek Szász Emese és dr. Nagy Zsigmond MOB-tag személyében.
Gyulay Zsolt beszéde
A legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakról…
A csúcspont nyilván a párizsi olimpia volt, amelynek fénye most mindent elhomályosít, de azért röviden összegezném, mi történt a legutóbbi közgyűlés óta. Túl vagyunk egy sikeres Olimpiai Kvalifikációs Sorozat rendezvényen a Ludovika Campuson – a négy nap alatt összesen 60 ezer ember látogatott el a helyszínre, vasárnap többször is időlegesen be kellett zárni a kaput. Itt volt Thomas Bach, megtekintette a helyszínt, a programokat, és nagyon dicsérte a Magyar Olimpiai Bizottság OVEP-programját. Méltóképpen megünnepeltük az Olimpia Napját a Ludovikán, előző este pedig elkezdődött az olimpiai fényfestés a margitszigeti zenélő szökőkúton, amely az olimpia végéig tartott. Az OVEP-program szárnyakat kapott Magyarországon, pillanatok alatt betelt a jelentkezés, amikor a tanárok számára meghirdettük a képzést, a program nagyon lelkesen zajlik az iskolákban. Ugyanígy sikertörténet a MOB Kettőskarrier-programja is, amelynek kereteit egyre inkább ki kellett tolni annak érdekében, hogy a sportolókat a lehető legjobban és leghatékonyabban tudjuk támogatni. Már most sokkal több sportoló munkáját segítjük, mint amennyi az eredeti terveink között szerepelt. Bemutattuk a Wizz Air olimpiai festésű gépét. Az olimpikonok a MÜPA-ban fogadalmat tettek. Tartottunk egy olimpiai ruhabemutatót a Várkert Bazárban. Az olimpia előtt ünnepélyes keretek között átadtuk az elhunyt olimpiai bajnokok emlékművét a Farkasréti temetőben – hiszem, hogy csak akkor építhetünk sikeres jövőt, ha nem feledjük a dicső múltat.
A párizsi olimpián 6 arany, 7 ezüst, 6 bronz – összesen 19 érem, 14. hely az éremtáblázaton. A részletes szakmai értékelést kollégáim a soron következő közgyűlésre készítik el. Az izgalmas sportesemények mellett sportdiplomáciai találkozókon vettünk részt. Thomas Bach elnöki vacsorát adott, amelyen dr. Sulyok Tamással együtt én is részt vettem. Itthon szurkolói zónát működtettünk a MOB támogatóival közösen. Nagyszabású, színvonalas fogadást tartottunk az olimpikonok hazatérése alkalmából. Jelenleg is zajlik a paralimpiai játékok Párizsban – gratulálunk a Magyar Paralimpiai Csapat szerepléséhez, és a hátralévő néhány versenyszámhoz kívánunk egy remek nagy hajrát!
Az elmúlt 2 és fél év számairól
Nyolc olimpiai témájú multisporteseményen dolgoztak kollégáink annak érdekében, hogy a Magyar Csapat tagjai a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást kapják. Kollégáim 37 nemzetközi sportdiplomáciai találkozón vettek részt és építették a nemzetközi kapcsolatokat; 10-15 alkalommal utaztak külföldre helyszínbejárások és csapatvezetői értekezletek miatt. Amellett, hogy megtartottuk meglévő támogatóink nagy részét, 10 új partner állt be különböző kategóriában a Magyar Olimpiai Bizottság mögé. Ami pedig egy esetleges budapesti olimpiarendezés gondolatát illeti: természetesen az egész magyar olimpiai család és olimpiai bajnokként személyesen én is az olimpiarendezés pártján állunk. Ki, ha mi nem?! Ugyanakkor a magyar olimpiai mozgalom sosem akarta ráerőltetni az akaratát másokra – ez egy nemzeti ügy, amiről, ha itt az idő, majd közösen kell döntést hoznunk. A közgyűlés után felálló új elnökséggel hamarosan tárgyalni fogunk az ügyről. Addig nagy tisztelettel mindenkitől türelmet kérünk – hadd alakuljon meg az új testület és hadd alakítsa ki felelősségteljesen a Magyar Olimpiai Bizottság az álláspontját! Ha ez megtörténik, ígérem mindenkinek teljeskörű tájékoztatást adunk majd. Örömmel számolok be arról is, hogy finisébe érkezett a Magyar Olimpiai Bizottság új székházának felújítása, ha minden jól megy, egy-két hónapon belül beköltözhetünk.
A köszönetről
Köszönöm a közgyűlés tagjainak a támogatást, amit mindvégig éreztem; hiszem, hogy sohasem volt ennyire egységes a MOB közgyűlése. Az Államtitkárságnak és Magyarország Kormányának, hogy a sportolók mindig azt érezhetik, biztos háttérrel végezhetik a mindennapi edzésüket. A sportági szövetségeknek, a kluboknak, hogy jól működtünk együtt. A MOB bizottságainak munkáját. Mindenkinek, aki bármit is tett az olimpiai mozgalom népszerűsítése, a Magyar Olimpiai Család érdekében. Bízom benne, hogy az eddigieknél még hatékonyabban, még kreatívabban, az eddiginél is jobb hangulatban folytathatjuk a munkát – hiszem, hogy együtt bármilyen kihívással szembenézünk. 190 arany-, 165 ezüst- és 189 bronzéremnél tartunk, mi a Magyar Olimpiai Bizottságban mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezek a számok az előttünk álló négy évben tovább nőjenek.
A Magyar Olimpiai Bizottság következő közgyűlésére a tervek és a hagyományok szerint decemberben kerül sor.
(forrás: olimpia.hu)