Emléktábla az első hazai karate edzés 50. évfordulójára

Ünnepélyes emléktábla avatót tartottak a hazánkban lezajlott első szervezett karate edzés 50. évfordulója alkalmából – az akkoriban karatézni kezdett hazai “úttörők” kezdeményezésére.

Fél évszázaddal ezelőtt, 1974. október 14-én volt az első szervezett, csoportos karate edzés Magyarországon. A sporttörténelmi edzés Budapesten, a Sütő u. 1. szám alatti iskolàban zajlott Kecskés Sándor vezetésével. Az esemény alkalmából a jelenlegi Deák téri Evangélikus Gimnázium épületében ünnepélyes emléktábla avatásra került sor.

Az emléktábla avatáson maga a sporttörténelmi tréninget tartó Kecskés Sándor mondott eszédet.

Az eseményen jelen volt a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, Dr. Mészáros János és az MKSZ főtitkára, Dr. Tahon Róbert is. Mellettük részt vettek az ünnepélyes avatón az “elsők” közül többen is, így például Balla László, Bíró György, Börzsei Károly, Kisgéczi Jenő és Kozma Erzsébet.

Az ünnepségen megjelent a Shotokan karatét hazánkban elterjesztő Antal János fia, ifj. Antal János is, akárcsak a későbbieken szintén a karatésok táborát gyarapító Hajdú János, a TEK főigazgatója is.