Bucsa, ez az észak Békés vármegyei község évek óta nagy értéknek tekinti a faluban működő, nagy hagyományokkal rendelkező kyokushin karate klubot, a Bucsai SE Karate Szakosztályát, amely tagja az MKSZ-nek és a Békés Megyei Harcművész Szövetségnek. Abban is megnyilvánul, hogy nem csak versenyeket és edzőtáborokat rendeznek és jelen vannak a magyar harcművészet palettáján, hanem az önkormányzat is értékeli és elismeri ezt a hasznos tevékenységet.
Nemrégiben bensőséges ünnepségre került sor a községházán. Shihan Gyarmati Imre 6 danos mestert a
bucsai klub alapítóját a „Bucsa Községért” Díszoklevéllel és plakettel tüntette ki az önkormányzati testület. Kláricz János polgármester köszöntötte a szép számú megjelent vendégeket, családtagokat, harcművészeket, barátokat, – köztük Kivés Zoltán helyettes államtitkárt, karate mestert mestert – és Gyarmati Imre Shihan tisztelőit. Elöljáróban a díj történetéről beszélt, felsorolva azokat a tisztre méltó egyéniségeket, akik korábban ezt a rangos díjat megkapták. Nagyon előkelő és megtisztelő társaságba került Imre Shihan!
A Polgármester Úr személyes emlékeiről is beszélt és arról a munkakapcsolatról, amivel hosszú évek óta együtt dolgoztak a községért.
Gyarmati Imre Shihan harcművész pályafutását fia, ifjabb Shihan Gyarmati Imre ismertette és bizony
nagyon tartalmas 43 éve áll az ünnepelt harcművész pályafutása mögött.
Miután megkapta a díszoklevelet és a plakettet, megköszönte az ünnepelt és érthetően elfogódottan kitért arra, hogy bizony eltelt az idő, ő is érzi és megváltozott a karatéhoz való viszonya is. Életében előtérbe került az mindenkinek szóló segíteni akarás és béke.
A z ünnepség után a meghívottak átvonultak a közeli étterembe és egy ízletes ebéd, hangulatú vidám
beszélgetés zárta ezt a napot.
(forrás: Gregor László)